2016.03.21.

Az Immergas is megjelent a Mostra Convegno Expocomfort kiállításon

Milánóban idén 40. alkalommal rendezték meg Európa egyik legnagyobb épületgépészeti szakkiállítását, a Monstra Convegno Expocomfort-ot. Mint az egyik legjelentősebb piaci szereplő, az Immergas is részt vett a 4 napos eseményen. A korábbiakhoz hasonlóan, több mint négyezer négyzetméteres standon berendezett kiállításával prezentálta termékkínálatát, és csalogatta a kiállítás látogatóit.

Az olasz Immergas leányvállalataként az Immergas Hungária Kft. is meglátogatta a kiállítást, hogy naprakészen álljon partnerei rendelkezésére a legkorszerűbb technológiák tekintetében.

A Immergas standján megtalálható volt a cég jelképévé vált több mint 6 méteres Caius szobor, mely a modern bemutató falak és előadó szekciók között minden irányból látható volt.

Az átlátható szerkezetnek köszönhetően könnyedén meg lehetett tekinteni valamennyi jelenleg is elérhető terméket, valamint a fejlesztés alatt álló jövőbeni fűtőberendezéseket. A pulttól a termékbemutató falakig, a nagy számban jelen lévő az Immergas kollégák részletes termékbemutatót és tanácsadást tartottak az érdeklődőknek.

A központi előadó szekció az óriás LED falról már távolról is felismerhető volt és karnyújtásnyira tőle helyezkedett el egy másik szakmai előadó "terem" is, ahol kifejezetten termék jellegű előadásokat lehetett meghallgatni majd' minden órában. A szünetekben a LED falon vetített Immergas videok tették érdekessé a helyszínt az ott megpihenő látogatók számára.

A szakmai érdeklődők részére fenntartott Caius Club regisztrációs pulton túl pár lépésre már a Caius Caffé és az Étterem következett, melyben folyamatosan, telt házzal kerültek megvendégelésre az Immergas partnerei.

Oldal tetejére